Hát hogy hol készül? Nem vagyok vak, de ez nem derül ki egyértelműen. Enyhén lengyeles íze van, de hasonlít a szarul sikerült szlovák sörökre is, de mindeképp jobb a románokénál. Erősségét nem mértem, de a 5 fokot kicsit túlzónak tartom. nagyipari sörök közül ittam már sokkal moslékabbat, mint ez, valahol a középmezőny alján van leginkább az ára miatt. Egy közepesen sikerült átbaszás.
Pénteken ittam párat belőle. Nálam első számú világos sörré lépett elő. Kristálytiszta, egyszerű, de karakteres fő íz, citrusos, egyáltalán nem savanykás utóízzel, gyors lecsengéssel. Minden korty friss az utolsóig. Kiváló, "feszes", nem tolakodó, de nem is semmilyen, jó minőségű sör.
Szia!
Azt kijelenteni, hogy nem szeretjük/szeretem a Paulaner söreit, igen csak elhamarkodott lenne. A blogon azt hiszem nem, hogy Paulaner, de ahhoz tartozó sör tesztje sincs ezen kívül, ráadásul én blogon kívül sem ittam -azthiszem- soha...még. Na meg ezért is lenne elhamarkodott azt mondani, hogy nem szeretjük/szeretem.
A blogunkat olvasva hamar feltűnhet, hogy elég amatőr módon toljuk, veszünk valamit, megisszuk, és ami akkor ott eszünkbe jut, az kerül a képernyőre. Ezt olvasva tényleg úgy tűnhet, hogy csak rosszat mondunk a Blogon a Paulanerről, de ez, az első és eddig egyetlen cikk így sikerült.
Sok sör van a várólistán, és ugyan valamikor -talán nem is olyan soká'- mindenképp becsúszott (lecsúszott) volna valamilyen Paulaner (vagy ahhoz tartozó) sör, de igyekszünk minél hamarabb beszerezni, és tesztelni egy-kettőt. :)
Szia!
Érdekes volt olvasni a véleményed. Nyilván mi első sorban azokkal találkozunk, akik kedvelik a Paulaner söreit. De így kereke a világ, hogy nem mindenkinek jön be.
Kíváncsi lennék, hogy kóstoltad-e már az ugyancsak a Paulanerhez tartozó Hacker-Pschorr főzde Kellerbier-ét (régebben 1417 Anno néven futott). Kerestem, de nem találtam nálad. Vagy mert nincs, vagy mert rosszul kerestem.
Mindenesetre kíváncsi lennék mit szólnál egy szűretlen ászoksörhöz, amiben hasonlóképpen a búzasörhöz sok az élesztő.
Itt megtalálod: www.paulanershop.hu/sorbolt
@gépeklázadása3: Először is köszi részletes, építő jellegű kritikát.
"bárki írhatta volna" Igen, ez így van. De nem írta, így mi írtuk. Mármint lehet, hogy van hasonló jellegű blog, de pont ilyen nem hiszem.
"a név foglalt" Ki által? Még most rákeresve sem találok semmi ilyet.
"stockfotós háttér is igényes" Aláírom, igénytelen. A legelején gyorsba raktam össze az oldal kinézetét, akkor sem véglegesnek volt tervezve, csak még nem került sor egy kulturáltabb háttér megoldására, őszintén ötletem sem igen van.
"utána néztek alap dolgoknak" Ha valaminek utána kell nézni, akkor egy átlag olvasó se fogja tudni értelmezni a cikket utánanézés nélkül. De viszont ezzel adtál egy ötletet, lehet, majd írunk egy cikket alapabb fogalmakról, és hasonlókról, így a későbbiekben mi bővebben és normálisabban fogalmazhatunk. Nem tudom, ezzel azt akartad-e kifejezni, amire válaszoltam, ha nem, kérlek jelezd.
Pontok: Teljes mértékben igazad van. Jelenleg a pontokba erősen belekalkuláljuk az ár-érték arányt, és nem egy egységes tízes skálán helyezzük el őket, ezért is lesz ilyen aránytalan. Ezen a pontozási rendszeren mindenképp szeretnénk változtatni, de a tervek szerint valamilyen formában továbbra is több pontot fognak kapni a sörök. Első gondolatok erről, hogy bővítjük a skálát (pl. 20-asra), és az ár-érték arányt nem beleszámoljuk, hanem egy külön pontban fogalmazzuk meg.
Löwen: Hülyén fog hangzani, de ezen most én is meglepődtem. Nem emlékeztem, hogy ennyit adtam neki, ez tényleg nem reális. Változik a sörfogyasztási kedv, a tapasztalat, és hasonlók, ezért (is) születnek néha érdekes pontok. Erre sokkal jobban próbálunk figyelni a jövőben.
Az utolsó bekezdés első mondata azt sugallja, hogy nem nekem szól, de azért magamra (is) veszem és válaszolok. A sörtudásomat én is nullának érzem, és egyben hasonlónak a sörfogyasztók ~70 százalékához, és épp ez a blog lényege. Lehet nekem rossz a felfogásom, akkor bocs.
Szerintem létezik igény erre az átlagemberes-bebeszósörös stílusra, de visszaolvasva az eddigi termést, ezt kb bárki írhatta volna, aki közel lakik a Tescohoz.
1. Alapból kezdjük ott, hogy a név foglalt, meg a stockfotós háttér is igényes.
2. Hidd el, nem tűnik sznobfaszságnak, ha utána néztek alap dolgoknak. Az ellenkezője viszont csak gányságot sugall.
3. Nagy átlagban ki lehet vmit következtetni a szövegekből, h mennyire jó(szar) egy sör a kivagyiság és a szagértelem mögött, de a pontoknak semmi közük a valósághoz. Riesenbrau 6 pont, borsodi Staro 9 pont, mert csak.
Felesleges háromféle pont. Legyen egy, de azt úgy lőjétek be, hogy az eddigi legszarabb sör legyen a 2 pont, a legjobb meg a 9. Szóval nehéz lesz így továbbvinni jó irányba. Vagy majd lesznek 10/15-ös sörök is?
Löwenbrau 3x9 pont. Emlékszem ilyen 15-16 évesen sokat ittuk a Löwent, mert kb 200Ft volt a kocsmában. Plusz akkor még 5%-os volt, szóval azóta spóroltak is az anyagon. Az volt benne a legjobb, hogy mindig le lehetett szedni a címkéjét. Ezek a szép idők elmúltak, úgyhogy már csak ott veszek, ahol minden más g**idrága, akkor meg inkább egy fröccs.
Ezzel azt akarom sugallni, h te '95-ös vagy, én '96-os, és valszeg hasonló mennyiségű sört pusztítottunk el életünkben. Én azért nem nyitottam eddig sörös blogot, mert nullának érzem a sörtudásomat azokhoz képest, akik havi szinten féltucat új sört kipróbálnak. De most komolyan elgondolkoztam amikor látom, h ilyen színvonalon viszitek ezt az olcsósörös szekciót, és még termékmintákat is kaptok...
@Piaggio: Szó sincs Borsodi bérenc posztról. Se most, se máskor. Kaptunk egy sört, és teszteltük, amit kapunk, persze, hogy leteszteljük. Azért írtunk róla pozitív véleményt, mert nekünk átlag, viszonylag amatőr sörfogyasztóknak ízlett. Hangsúlyozzuk is gyakran, hogy blogunk lényege, hogy átlag, amatőr sörfogyasztóként írunk a sörökről, lehet, hogy profiként/szakmabeliként tényleg az igaz, amit írtál, nem tudom, mi így láttuk. Ha szar lenne (pontosabban nem ízlett volna), azt írtuk volna. Az említett másik sört pedig még nem is kóstoltuk (legalább is én), így esetleges hasonlóságot is nehéz lett volna felfedezni.
Mindenesetre köszönjük az észrevételt.
@Piaggio: köszönjük szépen, bár egyik sörgyár/ tulajdonos sem a partnerünk és mi sem az övék. Ha körbenéz a blogon egyértelmű, hogy nem csak a borsodi termékeit favorizáljuk. Köszönjük továbbá, hogy elolvasta a cikket és véleményt írt :) További jó sörfogyasztást.
Gratulálok az újabb Borsodi bérenc posthoz. Egy ilyen bánat semmi sört kihozni a kraft demokratizálás közepén szégyen és vicc egyszerre! Bőcsön elaludtak a gyárban aztán eszükbe jutott, hogy meg kellene csinálni a Sopron 1895-t és köré rakni a nagy semmi mázt ... így sikerült! Aggasztó ...
Sörtesztek szaxerűen
Utolsó kommentek:
Énekes Vazul 2024.05.16. 15:01:39
Bejegyzés: Van folytatás! - Argus sörök 2. rész
klagenfurtjeno 2023.06.17. 20:56:34
Bejegyzés: Falu bikája? - Borsodi Bivaly
klagenfurtjeno 2023.05.25. 23:31:50
Bejegyzés: Penny vagy nem Penny? - Arany Korsó 1. rész: Mit kapunk a vízbe?
Technika Magnatovics 2020.08.23. 14:20:33
Bejegyzés: Vizezett lóhúgy trió - Berg König sörök 1.
Technika Magnatovics 2020.03.29. 18:23:43
Bejegyzés: Kedvencek temetője - Argus Gold Unpastorized 5,7%
Gáor 2019.08.04. 11:58:02
Bejegyzés: Elég-e a sikerhez itthon? - Asahi Super Dry
Technika Magnatovics 2019.07.14. 14:55:44
Bejegyzés: Erről akár még mítoszok is születhetnek - Mythos
jewdi76 2019.02.25. 11:28:43
Bejegyzés: Elég-e a sikerhez itthon? - Asahi Super Dry
TyRDy 2018.10.06. 22:14:22
Azt kijelenteni, hogy nem szeretjük/szeretem a Paulaner söreit, igen csak elhamarkodott lenne. A blogon azt hiszem nem, hogy Paulaner, de ahhoz tartozó sör tesztje sincs ezen kívül, ráadásul én blogon kívül sem ittam -azthiszem- soha...még. Na meg ezért is lenne elhamarkodott azt mondani, hogy nem szeretjük/szeretem.
A blogunkat olvasva hamar feltűnhet, hogy elég amatőr módon toljuk, veszünk valamit, megisszuk, és ami akkor ott eszünkbe jut, az kerül a képernyőre. Ezt olvasva tényleg úgy tűnhet, hogy csak rosszat mondunk a Blogon a Paulanerről, de ez, az első és eddig egyetlen cikk így sikerült.
Sok sör van a várólistán, és ugyan valamikor -talán nem is olyan soká'- mindenképp becsúszott (lecsúszott) volna valamilyen Paulaner (vagy ahhoz tartozó) sör, de igyekszünk minél hamarabb beszerezni, és tesztelni egy-kettőt. :)
Bejegyzés: Nem csak a neve bonyolult - PAULANER Hefe-Weißbier Naturtrüb
PaulanerShop · www.paulanershop.hu 2018.10.06. 04:32:56
Érdekes volt olvasni a véleményed. Nyilván mi első sorban azokkal találkozunk, akik kedvelik a Paulaner söreit. De így kereke a világ, hogy nem mindenkinek jön be.
Kíváncsi lennék, hogy kóstoltad-e már az ugyancsak a Paulanerhez tartozó Hacker-Pschorr főzde Kellerbier-ét (régebben 1417 Anno néven futott). Kerestem, de nem találtam nálad. Vagy mert nincs, vagy mert rosszul kerestem.
Mindenesetre kíváncsi lennék mit szólnál egy szűretlen ászoksörhöz, amiben hasonlóképpen a búzasörhöz sok az élesztő.
Itt megtalálod: www.paulanershop.hu/sorbolt
Bejegyzés: Nem csak a neve bonyolult - PAULANER Hefe-Weißbier Naturtrüb
TyRDy 2018.05.29. 22:05:23
"bárki írhatta volna" Igen, ez így van. De nem írta, így mi írtuk. Mármint lehet, hogy van hasonló jellegű blog, de pont ilyen nem hiszem.
"a név foglalt" Ki által? Még most rákeresve sem találok semmi ilyet.
"stockfotós háttér is igényes" Aláírom, igénytelen. A legelején gyorsba raktam össze az oldal kinézetét, akkor sem véglegesnek volt tervezve, csak még nem került sor egy kulturáltabb háttér megoldására, őszintén ötletem sem igen van.
"utána néztek alap dolgoknak" Ha valaminek utána kell nézni, akkor egy átlag olvasó se fogja tudni értelmezni a cikket utánanézés nélkül. De viszont ezzel adtál egy ötletet, lehet, majd írunk egy cikket alapabb fogalmakról, és hasonlókról, így a későbbiekben mi bővebben és normálisabban fogalmazhatunk. Nem tudom, ezzel azt akartad-e kifejezni, amire válaszoltam, ha nem, kérlek jelezd.
Pontok: Teljes mértékben igazad van. Jelenleg a pontokba erősen belekalkuláljuk az ár-érték arányt, és nem egy egységes tízes skálán helyezzük el őket, ezért is lesz ilyen aránytalan. Ezen a pontozási rendszeren mindenképp szeretnénk változtatni, de a tervek szerint valamilyen formában továbbra is több pontot fognak kapni a sörök. Első gondolatok erről, hogy bővítjük a skálát (pl. 20-asra), és az ár-érték arányt nem beleszámoljuk, hanem egy külön pontban fogalmazzuk meg.
Löwen: Hülyén fog hangzani, de ezen most én is meglepődtem. Nem emlékeztem, hogy ennyit adtam neki, ez tényleg nem reális. Változik a sörfogyasztási kedv, a tapasztalat, és hasonlók, ezért (is) születnek néha érdekes pontok. Erre sokkal jobban próbálunk figyelni a jövőben.
Az utolsó bekezdés első mondata azt sugallja, hogy nem nekem szól, de azért magamra (is) veszem és válaszolok. A sörtudásomat én is nullának érzem, és egyben hasonlónak a sörfogyasztók ~70 százalékához, és épp ez a blog lényege. Lehet nekem rossz a felfogásom, akkor bocs.
Bejegyzés: Mesternégyes - Borsodi Mester
gépeklázadása3 2018.05.27. 01:50:49
1. Alapból kezdjük ott, hogy a név foglalt, meg a stockfotós háttér is igényes.
2. Hidd el, nem tűnik sznobfaszságnak, ha utána néztek alap dolgoknak. Az ellenkezője viszont csak gányságot sugall.
3. Nagy átlagban ki lehet vmit következtetni a szövegekből, h mennyire jó(szar) egy sör a kivagyiság és a szagértelem mögött, de a pontoknak semmi közük a valósághoz. Riesenbrau 6 pont, borsodi Staro 9 pont, mert csak.
Felesleges háromféle pont. Legyen egy, de azt úgy lőjétek be, hogy az eddigi legszarabb sör legyen a 2 pont, a legjobb meg a 9. Szóval nehéz lesz így továbbvinni jó irányba. Vagy majd lesznek 10/15-ös sörök is?
Löwenbrau 3x9 pont. Emlékszem ilyen 15-16 évesen sokat ittuk a Löwent, mert kb 200Ft volt a kocsmában. Plusz akkor még 5%-os volt, szóval azóta spóroltak is az anyagon. Az volt benne a legjobb, hogy mindig le lehetett szedni a címkéjét. Ezek a szép idők elmúltak, úgyhogy már csak ott veszek, ahol minden más g**idrága, akkor meg inkább egy fröccs.
Ezzel azt akarom sugallni, h te '95-ös vagy, én '96-os, és valszeg hasonló mennyiségű sört pusztítottunk el életünkben. Én azért nem nyitottam eddig sörös blogot, mert nullának érzem a sörtudásomat azokhoz képest, akik havi szinten féltucat új sört kipróbálnak. De most komolyan elgondolkoztam amikor látom, h ilyen színvonalon viszitek ezt az olcsósörös szekciót, és még termékmintákat is kaptok...
Bejegyzés: Mesternégyes - Borsodi Mester
TyRDy 2018.04.05. 17:59:09
Mindenesetre köszönjük az észrevételt.
Bejegyzés: Mesternégyes - Borsodi Mester
hunt3r95 2018.04.05. 14:26:32
Bejegyzés: Mesternégyes - Borsodi Mester
Piaggio 2018.04.05. 12:06:36