Sörtesztek szaxerűen

Pattintós zsemle - Staropramen szűretlen búzasör

2018. január 01. - hunt3r95

Ugyan a barnát már régebben teszteltük, de most ezzel kezdjük meg a Staropramenek végigtesztelését.
Nos, a búzát először októberben teszteltük, de akkor úgy bemattoltam, hogy csak a repülő üvegére emlékszem, amit szakszerűen Tirdi felé dobtam, gondoltam elkapja, hát...erős akarat fél siker, el ugyan nem kapta de egybe maradt az üveg.

starobuza.jpg

Másodjára december elején kóstoltam a Borsodi jóvoltából. Vágjunk is bele. Illatra számomra a nagybetűs SÖR. Ha a sör illatot kell bemutatnom biztos ezzel tenném. Ízre is tipik búzasör, nem jön elő a némelyik búzasörre jellemző vizes íz, ez karakteres a javából. Piros pont, hogy élesztő jelenlétére semmi sem utal. Utóíze keserű, talán jobban mint vártam, és Bence javaslatára citrommal is megkóstoltam, kb. citromos sör ízre számítottam, de nem ez lett a vége, hanem a citrom kiemelte a sör savasságát. Így is finom, na meg magában is, bármikor vennék újra.

buza1.jpg

starobuza_1.jpg

Tirdi:  Még októberben főleg illat, de íz alapján is érdekes benyomásunk volt, méghozzá az, hogy fű illata van. Hogy honnan tudom az milyen? Tulajdonképpen sehonnan, mivel tudtommal semmi kapcsolatom nem volt fűvel, de valahogy mégis tudom, és erről a sörről ez jutott eszünkbe. Mostani kóstolásnál már nem annyira jutott ez eszembe, de ha visszagondoltam erre a gondolatra, éreztem, hogy miért mondtam anno. Na de ezt a részét ki is tárgyaltuk, nézzük mit is mondtam róla most.

starobuza1.jpg

Illata az tényleg kiemelkedő, ritka egy kellemes illata van. Íze, hát, mit is mondjak...kicsit más mint egy hagyományos sör, de ha ez a búza sör íz, akkor én szeretem a búza sört, mert bizony ez nagyon finom. Én is kipróbáltam citrommal, hát én nem biztos, hogy máskor is raknék bele...legalább is ennyit nem, mert egy kicsit sok jutott, de annyi biztos, hogy ha nincs eltúlozva akkor jót tesz neki, de nem is jobb, hanem más lesz. Vele és nélküle is nagyon jó, mindenképpen ajánlom kipróbálni...a sört is meg a citromozást is. Hogy fogok-e máskor is venni? Persze, hogy fogok, kiváló egyéniség a cucc.

Közös fotózkodás a testvéreivel, a Borsodinak köszönhetően:

starok.jpg

starok2.jpg

 

 

hunt3r95:

Íz: 10/8

Illat: 10/9

Utóíz: 10/8

Tirdi:

Íz: 10/8

Illat: 10/9

Utóíz: 10/8

 

Bebaszási index: 39,8 (44,8)

Ár: 199 Ft +25 Ft betétdíj

Vásárlás helye: Tesco Extra, Rózsavölgy

Vásárlás ideje: 2017. Október

A második kóstolást a Borsodi Sörgyárnak köszönhetjük, tőlük kaptunk tesztelésre egy 4 darabos vegyes Staropramen csomagot decemberben.

Forgalmazza: Borsodi Sörgyár Kft.

Alkoholtartalom: 5%

Kiszerelés: 0,5L üveg

Összetevők: víz, árpamaláta, búzamaláta, komlókészítmények, alma és koriander kivonat, szén-dioxid (na nemmondod)  kukoricagríz, kukoricadara, sörárpa, komló, komlókivonat

A bejegyzés trackback címe:

https://sortesztek.blog.hu/api/trackback/id/tr2012953755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása