" Végezetül ehun van a sima, egyszerű Magyarországon is kapható Carlsbergről az iromány." Ezt még egy hete írtam, de rájöttem baromság. Mert ugye zöld-zöld, aszittem' ugyanaz, de már az alkoholszázaléknál bukik a dolog. Így hát megkóstoljuk a hazait is, és összehasonlítjuk őket.
Dániában kapható Carlsberg - 4,6%
Azt előre sejtettük, hogy itt sem fogunk csalódni. Bár a a dán Carlsbergek sorozat végéhez érkeztünk, a dán sörökből nem fogytunk még ki. Izgatottan vártam, hogy vajon olyan magas színvonalat fog-e nyújtani mint az előző három. Hát nyújtott. Nem is akármilyet, már megszaglászva nyugtáztuk, hogy ez bizony minőségi cucc lesz. Sokat nem tököltünk töltöttük ki, majd az arcba be. Azért egy fél percet eltöltöttem személy szerint a hab bámulásával, azért csak annyit, mert nagyon tartós, holnapig is várhattam volna mire eloszlik. megkóstolva szájba vág a komló jellegzetes íze, végig kesernyés és erőteljesebb mint egy átlagos magyar sör, ez kifejezetten tetszik. Utóízre ráerősít még jobban kijön a komló ízvilága, kifejezetten ízlett, ha lehetne kapni kishazánkban biztosan vennék máskor is.
Tirdi: Sok újdonságot nem nyújt a másik háromhoz képest, csupán annyit, hogy eddig ennek a legdurvább a habja. Nem lehet úgy kitölteni, hogy ne legyen több hab, mint sör. És bizony tömörségével is kiemelkedik, majdnem egy szilárd takarót képez a sör tetejére...hát igen, itt bizony tényleg egy jó kis szendót lehetne összecsapni. És mint mondtam, sok újdonságot nem nyújt, ugyan olyan kiváló minőségi sör, ugyan úgy "pezsgő", mint a másik három társa, csak ez a legklasszikusabb verzió.
A csaknem szilárd kenyér a folyékony kenyéren:
hunt3r95:
Íz: 10/9
Illat: 10/9
Utóíz: 10/9
Tirdi:
Íz: 10/9
Illat: 10/8
Utóíz: 10/8
Bebaszási index: 182
Ár: 20 korona (~840 Ft)
Vásárlás helye: Koppenhága, Dánia
Vásárlás ideje: 2017. november
Gyártó: Carlsberg Danmark A/S
Alkoholtartalom: 4,6%
Kiszerelés: 0,5L doboz
Összetevők: víz, árpamaláta, kukoricagríz, kukoricadara, sörárpa, komló, komlókivonat
Magyarországon kapható Carlsberg - 5,0%
Ezen meg sem lepődöm. Bár a csomagolás megtévesztően hasonlít a beltartalom már ennyire nem. Elég csak az összetevőket végigbogarászni rájön az ember a turpisságra, míg az "igazi" Carlsberg Dániában ez Szerbiában készül. Így elég szkeptikusan álltam hozzá az egészhez, bár örömöm is akadt, 0,4%-kal több alkohol :DDDDD. Szóval nálam már hátrányból indult a fent leírtak miatt. De szerencsére a beltartalom mégsem annyira vészes, talán Dániából azért csak szabályozzák mit engednek ezzel a márkanévvel kutyultatni. Habja, színe utóíze ugyanaz, de illatra már benne van az élesztő, amit egyébként egy jó magyar kötőszót (bazmeg) használva meg is állapítottam. Többet nem tudnék hozzáfűzni, ez a dán verzió utánzása de semmiképp sem ugyanaz, ettől nem lesz rossz, sőt napos oldalon van, de azért ne má', hogy nem ugyanazt kapjuk......
Tirdi: Mivel már az alkoholszázaléka is eltér, és Dánia helyett Magyarországon Szerbiában gyártják, azt vártam, hogy nagy különbség lesz a dánhoz képest. Illatán ugyan kicsit érzem azt a bizonyos ízt (illatot), amit én a pezsgőhöz hasonlítottam, de mintha gyengébb lenne. Közben rájöttem, hogy ez valószínűleg élesztő. Nem tudom miért jut eszembe róla a pezsgő, de jobban belegondolva olyan mint a budafoki Gyár utca, élesztő illatú...legalább is ez a verzió, a dán kevésbé. Először azt hittem az élesztőgyár illatát fújja arra a szél, aztán rájöttem, hogy a sört érzem. Ez az élesztő illat persze nem rossz. Illatához annyit tennék hozzá, hogy mintha csöppet "gagyi sörebb" illata lenne, de ha tényleg így is van, egyáltalán nem vészes. Ízre már sokkal meggyőzőbb. Rögtön eszembe jutott róla a dán, nem úgy mint az illatáról. Itt már sokkal jobban "pezsgő ízű", amit itt már kevésbé érzek élesztőnek, de azért érzem, hogy ez bizony az. Szóval mintha kicsit az lenne érezhető, hogy ez kicsit más, kicsit silányabb minőségű, de elhanyagolható mértékben.
Összegezve eléggé hasonlít a dánhoz, az eltérés átlag userek számára talán elhanyagolható szerintem. Jó cucc itt is, veszek még.
A doboza, ami elölről teljesen megegyezik a dánéval:
Habra itt sem panaszkodunk, lehet kicsit kevesebb, de van bőven:
hunt3r95:
Íz: 10/8
Illat: 10/7
Utóíz: 10/7
Tirdi:
Íz: 10/8
Illat: 10/7
Utóíz: 10/8
Bebaszási index: 53,8
Ár: 269 Ft
Vásárlás helye: Auchan, Savoya Park
Vásárlás ideje: 2017. november
Gyártó: Carlsberg Srbija d.o.o., Szerbia
Forgalmazó: Carlsberg Hungary Kft.
Alkoholtartalom: 5%
Kiszerelés: 0,5L doboz
Összetevők: víz, árpamaláta, kukoricagríz, kukoricadara, sörárpa, komló, komlókivonat, sörélesztő
A két ugyanolyan doboz, az eltérő alkoholszázalékokkal és beltartalommal: