Pár hete (most, kiadásnál már) hónapja láttam meg a boltban a Dreher Tripla Komlóst, nem értettem mi is ez. Kiderült, hogy a Nyári Komlós új változata, limitált kiadásban. Ezt azt takarja, hogy elvileg a Nyári Komlós megszűnt, helyette van ez, csak idén nyáron. De különbözik-e a Nyári Komlóstól? Nem fogom tudni megmondani, mert a másikat nem teszteltük, de a poént előre lelövöm, hasonlít. Ha már Dreher, azt is megjegyezném, hogy a Dreher a söreit mostanában matt helyett fényes dobozba csomagolja, ami nem tudom, hogy direkt van, vagy csak így sikerült, mindenesetre tetszetős. Na de nézzük is meg ezt a triplakomlósat.
Azt reklámozzák a dobozon, hogy centennial komlóval készült, frissítően virágos és citrusos ízjegyekkel rendelkezik. Megszagolva azt érzem, hogy igaz amit írtak, tényleg citrusos és kissé virágra emlékeztető illata van, vagyis friss nyárias. Kicsit már olyan a több egyedi íztől, mintha egy radlert szagolgatnék, de azért mégse. Íze elsőre elég erőteljes, első gondolatom róla, hogy keserű, és igazából a második is, mert elég keserű. Legelején kicsit savanykás is, de nem ez a fő jellege, hanem egy tömény, keserű, komlós íz. Persze a citrusos íz érződik azért, de nem annyira erőteljesen, a virágos íz dolog pedig itt már szinte alig. Íze az elég "rövid", vagyis belekortyolok, van íze, de aztán egy pillanat alatt el is tűnik, de szerencsére utóíze van, ami szép lassan megjön. Ez az utóíz elég kellemes, szerintem a komló érződik benne leginkább, itt nem is keserű annyira, inkább tömény komló íz. Hát így összességében nem mondanám, hogy egy világszenzáció, engem nem fogott meg annyira, de én nem is igazán szeretem ezt a fajta ízvilágot, ami szerintem igen csak hasonlít a Pale Ale sörökhöz. Amúgy pedig szarnak nem mondanám, egy nyári napra ez tényleg egy tökéletes frissítő. Bubitartalma átlagos, habja szintén.
Tirdi:
Íz: 20/7
Illat: 20/8
Utóíz: 20/7
Ár-érték: 20/7
Bebaszási index: 54,45
Ár: 245 Ft
Vásárlás helye: Gazdagrét, Törökugrató kisbolt
Vásárlás ideje: 2018. május
Gyártó: Dreher
Alkoholtartalom: 4,5%
Kiszerelés: 0,5L doboz
Összetevők: víz, árpamaláta, kukoricagríz, komló, komlókivonat